Több, mint száz esztendeje a magyarországi Buttlerek egy csapásra az országos érdeklődés középpontjába kerültek. A főnemesi família ezt (miként a jobaházi Döry család is) Mikszáth Kálmán „Különös házasság” című regényének (Bp., 1900) köszönhette.

A Mikszáth-féle történet szerint gróf Buttler Jánost Döryék házánál egykor fondorlatos és erőszakos módon kényszerítették a laza erkölcsű báró Döry Máriához. A teljesen vétlen, szánalomra méltó gróf ezután mindent elkövetett, hogy érvényteleníttesse házasságát, próbálkozásai azonban sorra kudarcot vallottak, így az igazságnak nem sikerült érvényt szerezni. Ezzel a történettel nem is lett volna különösebb gond, ha a valóságot tükrözi, de akkor sem, ha a kiváló író annak kiszínezett, mesés változatát tárja az olvasó elé, hiszen az írói szabadságba ez belefér. Mikszáth viszont váltig állította, és újságokban közzétett nyilatkozataiban is megerősítette, hogy regényében valóságon alapuló, hiteles történetet dolgozott fel, és az adatokat szavahihető emberektől nyerte. Legfőbb hírforrásként egy volt országgyűlési képviselőre, Bernáth Dezsőre hivatkozott, akinek az apja állítólag tanulótársa volt Buttler Jánosnak, és éppen a Döry-házban tartózkodott, amikor a grófot a „különös” házasságra kényszerítették. A volt képviselő a Vasárnapi Újságban kiállt a regénybeli történet mellett, és ezzel nagy vihart kavart, mert sokan hitelt adtak állításainak, mások viszont, főként az előnytelen színben feltüntetett Döryek, határozottan cáfolták ezeket.

Nem véletlen, hogy éppen Döry Ferenc levéltári igazgató érezte úgy, hogy ki kell derítenie az igazságot, és ezért alapos kutatásokba fogott. Tanulmánya Gróf Buttler János házassága címmel jelent meg 1931-ben. Az egri érseki levéltárban őrzött házassági pereknek, illetve Buttler Jánosné hátrahagyott iratainak alapján kiderítette, hogy mi is történt valójában, és mi adott alapot a mendemondákra. Ami nem volt kétséges: Buttler János, a család grófi ágának utolsó sarja létező személy volt, és 1773-ban született. Valóban házasságra lépett a Döry család grófi (tehát nem bárói) ágának egyik hölgytagjával, akit viszont nem Máriának, hanem Katalinnak hívtak. Bernáth képviselő állításai hamar megdőltek, amikor kiderült, hogy apja 17 évvel fiatalabb volt a grófnál, így nem lehetett tanulótársa, és nem lehetett jelen az 1792-ben kötött házasságnál sem, mivel akkor csupán két esztendős volt. Kiderült az is, hogy a felek a házasság megkötése után két évig békességben éltek együtt. Később azonban a hűtlenkedő természetű férj miatt megbomlott a családi béke. A válóper és a tartásdíjperek váltakozva foglalkoztatták a különféle szentszékeket. A házasok ezután még rövid időre összekerültek, de pár hónap után a gróf durván kiutasította az asszonyt a párdányi kastélyból. Ezt követően hosszú időn keresztül próbálkozott házassága érvénytelenítésével, azonban ehhez soha nem talált megfelelő alapot.

Harmincöt évvel a házasság megkötése után, amikor annak koronatanúi már nem éltek, Buttler azt állította, hogy őt Katalin apja, gróf Döry Gábor annak idején foglyul ejtette, és életveszélyes fenyegetésekkel kényszerítette a házasságra. Tanúkat is felvonultatott, de a tárgyalás során egy részükről kiderült, hogy megvesztegették őket, s azok vissza is vonták vallomásukat. Az egri érseki szentszék 1831-ben a házasságot érvényesnek nyilvánította, mire Buttler az esztergomi prímási, majd az apostoli szentszékhez fordult. 1833-ban Pyrker László egri érsek (és rajta keresztül az egyház) jóindulatát azzal is igyekezett megnyerni, hogy Dobóruszka birtokosaként a helyi templomból titokban (tartva a falu lakóinak ellenállásától) Egerbe szállíttatta a várvédő hős, Dobó István sírját lezáró vörös márványsírszobrot. (Az értékes művet Dobó fia készíttette 1575 és 1580 között.) A gróf tudta, hogy az érsek szeretne maradandó emléket állíttatni az egri hősnek, és ebben nem csalatkozott, mert az érsek a sírszobrot fel is állíttatta Egerben, a vár egykori területén. Buttler szentszéki fellebbezéseit azonban − minden igyekezete ellenére − elutasították, ezért református hitre tért, majd 1835-ben a Ludovika Akadémia építésére hatalmas összegű alapítványt tett. 1845-ben hunyt el, hét évvel korábban, mint felesége, akinek − férjéhez hasonlóan − nem adatott meg, hogy boldog házasságban éljen.